Püspökmolnári: ezüstérem után visszalépés

A tavalyi ezüstérem nagyon rossz őszt futott a megyei II. osztály Szombathelyi-csoportjában a Püspökmolnári, végül pedig a télen a visszalépett az együttes a bajnokságtól.

A rossz szereplés és a döntés okairól Deutsch-Szalai Balázst, az együttes elnökét kérdeztük:

- A személyi feltételek nem voltak biztosítottak, a játékosok eligazoltak, pótlásukat nem tudtuk megoldani, így nem tudtunk volna kiállni a meccsekre, ami sportszerűtlen a többi csapattal szemben, így a visszalépés mellett döntöttünk – válaszolta érdeklődésünkre a klub elnöke.

- Az őszi szereplés nem a sikerekről szólt, mi volt a mélyrepülés oka?

- A második helyezés után edzőváltás történt, Kovács Zsolt helyett Káldi Ottó vette át a csapatot, ez hibás döntésnek bizonyult, és egyértelműen az én hibám. Csapatom belül megbomlott az egység, ellentét alakult ki a helybeli és szombathelyi játékosok között – vagyis a kialakult szituációért az elnöktől kezdve, a játékosokon át az edzőig mindenki egyformán felelős.

- Tulajdonosként vagy vezetőként vállalt szerepelt Püspökmolnáriban?

- Egyértelműen elnökként, Varga Lajos visszavonulása után vállaltam el a feladatot és igyekeztem jól vinni a csapat ügyeit. Először a harmadik, aztán a második helyen végeztünk, mindent megtettem, ami az erőmből telt, ezért is álltam értetlenül a támadásokat előtt, amelyek engem, az edzőt és szombathelyi játékosokat érték. Püspökmolnáriban mindig játszottak úgymond külsősök, talán most volt a legmagasabb „az idegen” futballisták aránya, nem igazán látom, hogy miért okozott mindez problémát.

- Mi történt a játékosokkal?

- A többség eligazolt. A teljesség igénye nélkül: Táncsics Péter a Királyhoz, Seper Krisztián Oszkóra, Nyúl János Söptére, Németh Rajmund pedig Répcelakra, ami azért büszkeség számomra, mivel NB III-s csapathoz került. A fiatalok közül többen Sorkifaldun folytatják, míg az ifjúsági csapat alkotja azt a magot, amelyik nyáron a megyei III-ban újra elindul.

- A hírek szerint ön Csepregen folytatja – játékosként vagy támogatóként?

- Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben kizárólag játékosként, semmiféle egyéb szerepet nem vállaltam, futballozni szeretnék.

 
 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Megyei II. Szombathely: bajnokveréssel lett bronzérmes a Csepreg

    A megyei II. Szombathelyi-csoportjában az utolsó forduló a bronzéremről döntött.
     

    Megyei II. Sárvár: bajnoki címet érhet az Ikervárnak a csényei siker

    Szinte minden számítás szerint eldőlt az aranyérem sorsa a megyei II. Sárvári-csoportjában, miután az Ikervár megverte a Csényét.
     

    Megyei II. Körmend: nem állt le a Magyarszecsőd

    Hat góllal szomorította el az osztályt megnyerő Magyarszecsőd a Rábagyarmatot a hétvégén.
     

    Megyei II. Szombathely: marad izgalom a végére is

    Öt ponttal vezet két fordulóval a vége előtt az Újperint a Balogunyom előtt a megyei II. Szombathelyi-csoportjában.
     

    Pénz van a megyei I-re, viszont kevés az ifista

    Most fürgyé le: Mikulás is ünnepelte a magyarszecsődi aranyat

    A Csákánydoroszló elleni győzelmével bajnoki címet ünnepelhet a megyei II. osztályban a Magyarszecsőd.
     

    Megyei I. osztály: az a biztos, hogy semmi sem biztos

    Egyelőre nem tudni, hány csapat esik ki a megyei I. osztályból, és melyik csoportba kerülnek, ugyanis az NB III. átszervezése miatt még több kérdőjel van.
     

    Megyei II. Sárvár: bajnok lett az Ikervár, második a Kemenesalja

    Kitartott az Ikervár téli előnye: a csapat végül három pontnyi fórral nyerte meg a megyei II. osztály Sárvári-csoportját.
     

    Megyei II. Szombathely: bajnokveréssel lett bronzérmes a Csepreg

    A megyei II. Szombathelyi-csoportjában az utolsó forduló a bronzéremről döntött.
     

    Az osztályozó második meccsét is elbukta a Kőszeg

    A nagyatádi 2-0-s vereség után hazai pályán is kikapott a Kőszeg az NB III-s osztályozó visszavágóján.