A sportfogadás világának egyik legnagyobb újítása az elmúlt évtizedekben az élő fogadás bevezetése volt, együtt azzal a ténnyel, hogy a bukmékerek most már élő közvetítéseket is biztosítanak egyes sportesemények vonatkozásában. És mivel napjainkban már sok száz fogadóiroda érhető el a magyar játékosok számára, így érdemes a bukmékerek kiválasztásánál figyelembe venni ezeket a paramétereket is. Azt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy azok a magyar fogadók által is elérhető fogadóirodák, amelyek nem biztosítanak élő fogadásokat az ügyfeleik számára, azok nem számíthatnak túl hosszú sikerre.
Az élő közvetítések megjelenése pedig az élő fogadások mellé egy olyan plusz volt, amivel a bukmékerek biztosítani akarják, hogy egyetlen platformon mindent elérhessenek a fogadók, ne kelljen több eszközt vagy éppen platformot használni a fogadások során. Mert az esetek többségében szurkolókból lesznek fogadók és nem fordítva, tehát egy fogadó először cikkeket olvas, meccseket néz és utána dönt úgy, hogy fogad. Esetleg a kettőt együtt csinálja, de nem nagyon szokott olyan előfordulni, hogy valaki anélkül fogad, hogy látott volna bármilyen eseményt az adott sportágból. A fogadók többségét azok adják, akik fogadnak, majd megnézik a fogadott eseményt, esetleg élőben fogadnak arra az eseményre, amit néznek. De nézzük meg, hogy miért is érdemes a bukmékereknél nézni élő közvetítéseket és melyek a legjobb fogadóirodák, ahol élő streamek érhetőek el!
Amikor egy bukméker élő közvetítésére gondolunk, akkor ne valami apró kis ablakra gondoljunk egy weboldalon, ahol rossz minőségben, akadozó sebességgel nézhetünk meg egy mérkőzést. Ma már tökéletes HD-minőségű közvetítések érhetőek el a bukiknál, olyanok, amelyek biztosan versenyre kelnek a televíziók közvetítésével. De milyen előnyei vannak annak, ha egy bukmékernél nézünk meg egy mérkőzést?
Azért mindenképpen el kell mondanunk, hogy jelenleg a fogadóirodák többsége még nem kínál élő közvetítéseket, csak élő fogadásokat. Ez nem hátrány azok számára, akik nem kínálnak ilyet, de mindenképp előny azoknak, amelyeknél van ilyen elérhető opció. De nézzük is meg, hogy melyek a legjobb olyan magyar fogadóirodák, ahol rendszeresen van élő stream!
A fogadási piacok egyik nagy öregjéről van szó, amely Európa egyik legnagyobb fogadóirodájának számít. Fontos tudnivaló, hogy itt is alapvetően regisztráció után nézhetőek az események, kivéve egy-két sportágat, mert itt is külön fizetni kell például a lóversenyért. Ez a fogadóiroda is rendkívül sok eseményt közvetít akár egyetlen nap alatt is, szóval folyamatosan van lehetőségünk élő fogadások mellé élő streamet találni a legkevésbé ismert sportoknál is. Mindezt pedig még mobilról is!
Ők az egyik legnagyobb angol fogadóirodának számítanak, jelentős globális kitettséggel. Évente 60 ezernél is több esemény van a kínálatukban, gyorsan kiszámolható, hogy ez egyetlen nap mennyi eseményt jelent.
Ami különösen jó, hogy néhány sportágat leszámítva ezek ingyen megtekinthetőek, de például a lóverseny közvetítésekért van egy minimális díj.
Nem túlzás azt állítani, hogy ez a fogadóiroda ugrik be mindenkinek először, amikor olyan bukmékert kell keresni, ahol van élő közvetítés. A világ egyik legnépszerűbb oldalának számítanak, ahol rengeteg élő eseményt közvetítenek minden egyes nap. A cikk írásakor bepillantottunk az oldalra, hogy éppen mi érhető el, egyetlen nap alatt a platform több száz eseményt közvetít, köztük például: Asztaliteniszt, Tollaslabdát, Labdarúgást, Dartsot, Egyetemi kosárlabdát, Röplabdát, hogy csak néhányat említsünk.
Ez a fogadóiroda egy nagyon szűk réteghez szól Magyarországon, hiszen a magyar játékosok körében annyira nem népszerű sportág a lóverseny, viszont a Racebets számtalan eseményre biztosít fogadási lehetőségeket és vele együtt 250 ezer különböző lóversenyt közvetítenek a világ minden tájáról. Fontos kiemelni, hogy itt is, ahogy az előbb említett fogadóirodáknál, az élő közvetítés elérhető HD-minőségben.
Ahogy láthattuk, ma már az élő fogadás és az élő közvetítés olyan tényezők a sportfogadásban, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mi azt javasoljuk minden fogadónak, hogy legalább egyszer tegyen egy próbát egy olyan oldalon, ahol elérhető valamilyen stream és ez alapján döntse el, hogy neki beválik-e az egy platform használata közvetítésre és fogadásra is. Nem nagyon látunk olyan okot, amiért ez ne működhetne, főleg, hogy ma már mobilról is nagyon hatékonyan használható mindkettő a legtöbb bukmékernél. És nem csak a legnagyobb meccseket tudjuk ma már nézni, melyik televízióban lehet például tollaslabdát vagy amerikai egyetemi kosárlabdát vagy fülöp-szigeteki focit nézni?